Szellemi Út Népfőiskola
A belső fejlődés szellemiségét szeretnénk egyre nagyobb mértékben visszaemelni az egyén mindennapi életében.
Fontosnak tartjuk szem elé helyezni és hangsúlyozni az egyén fontosságát és felelősségét a társadalomban, hiszen a társadalmat egyének alkotják. Hisszük, ha az egyén, a kizárólagos anyagcentrikus szemlélettől képes elmozdulni, kiemelkedni és elkezd megnyílni a szellemi értékekre, akkor idővel a környezete, közössége, később pedig társadalma is ebbe az irányba fog változni. Mindez talán nagy víziónak tűnhet, azonban nem látunk más utat és tétlenül sem tudjuk szemlélni a világ jelenlegi folyamatait. A egyén szellemi nézőpontjaink lehetőségeire, sokszínűségére szeretnénk rámutatni, felemelni, és magot elültetni a befogadásra már nyitottakban. Ezen folyamatok előmozdításáért szervezünk összejöveteleket, meditációkat, előadásokat, spirituális vezetők, gondolkodók, tanítók részvételével.