Alkimia Ma
Az ELTE Kémiai Intézete 2007 szeptemberében indította az „Alkímia ma - Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával: Előadássorozat nem csak középiskolások számára” című programját. A sorozattal elsősorban olyan 11. és 12. évfolyamos középiskolásokat szeretnénk megszólítani, akik eleve érdeklődnek a természettudományok, s ezen belül a kémia iránt. Természetesen örömmel látjuk azokat a középiskolásokat és fiatalokat is, akik nem természettudományos pálya mellett döntenek vagy döntöttek, de igényesek arra, hogy nyomon kövessék a természettudományok legmodernebb, legfrissebb eredményit. Az utóbbi időben egyre több felnőtt hallgatóval is találkozunk.
Kovács Krisztina: Mössbauer-spektroszkópia - az atommagtól a csillagokig
Eőri János kísérletei: Kristálytiszta szimmetria
Tóth Gergely kísérletei: Nitrogénben úszva
Kiss-Szemán Anna: Fehérjék jégbe zárt titka
Róka András kísérletei: A fémes jellem, mint az elektronok alkalmazkodása
Sinkó Katalin: Emlékező és öngyógyító fémek
Róka András: A kémia evolúciója - zárókísérletek
Dormán György és Róka András: A kémia evolúciója IV. (A kémiai sokféleség mesterséges kiterjesztése)
Kiss Edina és Molnár István kísérletei - CukorShow: Kémia édesen és látványosan
Béni Szabolcs: Oligoszacharidok a gyógyításban és egészségmegőrzésben
Tüdős Éva kísérletei - „Egész úton hazafelé”… légszennyező anyagok
Salma Imre: A különleges városi környezetek levegője
Dormán György és Róka András: A kémia evolúciója III. (A biológiai sokféleség kémiai háttere)
Keglevich Kristóf - Vassal és vasvegyületekkel kapcsolatos iskolai kísérletek
Tóth Gergely: A múlt és a jelen harca: kevés vagy sok paraméterrel modellezzünk?
Holczer József kísérletei - Mit is nevezünk éghető anyagnak?
Turányi Tamás: Űrrakéták hajtóanyagai
Horváth István - Kísérletek alkoholokkal
Dosztányi Zsuzsanna: 15 percben a 2024. évi kémiai Nobel-díjról
Róka András: Észbontó adventi alkímia
Keszei Ernő: Miért nem szeretik a borok a fényt?
Dormán György és Róka András: A kémia evolúciója II / 2
Dormán György és Róka András: A kémia evolúciója II / 1
Vámos István - Elektrokémiai kísérletek saját készítésű potenciosztáttal
Dormán György és Róka András: A kémia evolúciója I.
Pajkossy Tamás demonstrációs videói - réz fák növesztése elektrokémiai úton
Fecske Dóra és társainak kísérletei - A polimerek varázslatos világa
Pajkossy Tamás: Az élet termodinamikai alapjai