Flórián fél 10
Автор: segmentkings.com
Загружено: 2016-03-14
Просмотров: 6993
Budapest-Esztergom-Budapest kör, 2016. március 13.
/ strava
A klasszikus Flórián fél tíz, már tavaszias időben. Elhívtam Poppát (Simon Tamás) és Somogyi Gergőt is. Visegrádig nagyjából menetrendszerűen ment a dolog. Poppával voltam párban, hát ha előre került, már akkor is menni akart, de sikerült úgy-ahogy féken tartanom. A visegrádi táblasprintet kihagytuk, de utána szóltam neki (1:13), hogy na most lehet menni. Hát ment is. Hipp-hopp és 60-nal előztük végig a sort, nem volt könnyű mögötte sem. Aztán kicsit egy autó feltartott minket, de aztán ment tovább a csapatás egészen a lepencei pihenőig, ezt vágatlanul beletettem a videóba.
Újraindulás után Poppát átadtam Gergő mellé. Lehet nem volt a legjobb ötlet, mert úgy repültünk mint az őrült (6:39-től), mögöttük is elég nehéz volt. Beletettem a Dömösre beérkezést is (7:10) mert látványosan bénán csináltam. Mikor leadták a vezetést, ott maradtam elől Pelikán Janival, de mondom neki, hogy velem sokra nem megy, 165 körüli pulzusnál jártam, szóval muszáj voltam kiborítani. Szerencsére ezután kicsit normalizálodott a helyzet, és szépen mentünk Esztergomig (8:38), csak egy elég veszélyes közlekedési helyzet zavarta meg a békés váltott vezetést. (8:21) Egy terepjáró előzött bennünket, de aztán a szembesávból kanyarodott balra, a mögötte jövő Suzukis meg azt hitte, csak sima előzés lesz, és majdnem belement hátulról.
Dorogon (9:52) Poppáék megint nagyon meghúzták a sort, már muszáj voltam rájuk kiáltani, hogy elég lesz. A párom a nagy menésben nem figyelt már az útra, hogy ment szépen tovább egyenesen, így szépen átlökött a szembesávba (10:10), szerencsére nem lett gond belőle.
A következő rész Dorog után közvetlenül kezdődik, Poppa tempózik elől (11:05), de mint az őrült, páran itt szakadtak le, ha jól vettem észre. Megkértem, vegyen már vissza egy picit, mert ez embertelen. :) Hát így néz ki, amikor már visszavesz, 40-es tempó így is, direkt nem is vágtam ezt a részt rövidre. Itt balról, szemből fújt a szél, egy idő után kértem is, hogy húzodjon beljebb.
13:07-től indulnak a Dórák, a piliscsabai dombok. Poppa nagyon menni akart itt is, Pelikán Jani ment csak vele, meg Török Zoli. Ő nem is bírta aztán velük a tempót, ketten maradtak elől, de a videón már nem látszanak, annyira elmentek. Zoli látszik a 2. púp mászásakor, Gergő gondolta meg is fogja még a dombtető előtt, és úgy állva hagyott, hogy ihaj... Láttam, hogy vált (18:10) és tudtam, hogy nekem annyi. :D Az ott egy 1100 Wattos lósz... Utólértem Zolit (19:20), vagy megvárt, kinek hogy tetszik, és onnan ketten tempóztunk, mivel rólam is leszakadtak a többiek.
Egy-két morcos autós leküzdése után 20:35 körül egy magányos Szerpentinest értünk utól, aztán végre beértünk Budapestre, ahol a vezető hármas már kifújta magát, nagyjából 2 percet vártak ránk...
Intro music: LukHash - http://lukhash.com/
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео mp4
-
Информация по загрузке: