KISVÁRDA (H) - a Szent Péter és Szent Pál-plébániatemplom harangjai
Автор: kulcsardavid1990
Загружено: 2016-10-22
Просмотров: 1956
Kisvárda 16.500 lakosú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei város a Nyírség és a Rétköz határán Nyíregyházától 47 km-re északkeletre.
Ősi település, melynek első templomát a hagyomány szerint Szent László emeltette 1082-ben, miután legyőzte a tatárokat. A helységet egyébként először 1288-ben említi oklevél a Várdai család birtokaként. 1465-ben kezdték el az akkor már vásártartási joggal rendelkező város várának építését, melynek ma már csak romjai láthatók. A középkori templomnak a vár ostromakor történt robbanás miatt csak a szentélye maradt meg, ami a katolikusoké maradt, a hajó helyén épített faépületet pedig a református tanokat követők használták. A protestánsok erőszakossága itt is tragikus kimenetelűvé vált, hiszen Bocskai hajdúi 1605-ben a plébánost meggyilkolták és megcsonkított testét egy közeli tóba dobták. Ettől kezdve a reformátusok a szentélyt is elfoglalták, a katolikus csak a várkápolnát használhatták több, mint 100 éven keresztül. 1722-ben vették vissza a szentélyt a katolikusok, majd Eszterházy püspök kezdeményezésére felépült 1806-ra a ma is látható barokk templom. Az egykori református dominancia mára erőtelejsen visszaszorult, hiszen jelenleg a városbankb. fele-fele a katolikusok és a reformátusok aránya.
A templom tornyában 3 harang lakik, melyeket Rancz Lajos villamosított. Fékezés nélküli húzómágnesekkel szólnak, nyelvük le van kötve.
A harangok adatai:
NAGYHARANG (Glocke 1)
Öntő, öntés helye és éve: Gombos Miklós, Őrbottyán, 1999
Alsó átmérője: 111,7 cm
Hangja: f'
KÖZÉPSŐ HARANG (Glocke 2)
Öntő, öntés helye és éve: F.W. Rincker (Ecclesia Harangművek Rt.), Budapest, 1925
Alsó átmérője: 81,7 cm
Hangja: b'
LÉLEKHARANG (Glocke 3)
Öntő, öntés helye és éve: Gombos Miklós, Őrbottyán, 1995
Alsó átmérője: 67,7 cm
Hangja: d"
Köszönet a harangozásért főtisztelendő Linzenbold József esperes úrnak és a sekrestyés asszonynak.
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео mp4
-
Информация по загрузке: