Csóka- Čoka (SRB) A Szentháromság templom harangjai/ Zvona Rimokatoličke Crkve Presvetoga Trojstva
Автор: Vajdaság harangjai-Zvona Vojvodine- Glocken- Bells
Загружено: 2023-04-03
Просмотров: 5427
Csóka város és község Szerbiában, a Délvidéken, az Észak-bánsági körzetben.
A terület már a kőkorban is lakott volt, ezt Móra Ferenc által vezetett ásatások is alátámasztják.
A helység legelső ismert megnevezése Chaka (Csaka), amely egy személynév volt és csak később alakították át Csókára.
A Csókát a Csanád nemzetség ősi vagyonaként jegyezték be, és 1247-ben említik először. 1280-ban a kun rablók felgyújtották és utána évekig pusztaság maradt.
Károly Róbert király elvette Csókát a Csanád nemzetségtől és csak 1321-ben adta vissza újból, a csanádi püspök közbenjárására. Az 1337-ben a birtok legelő felőli része a Telegdy családnak jutott, mig a Tisza felőli rész a Makófalvi családot illette meg. Ez a két család volt, aki Csókát újból betelepítette.
Temesvár eleste után megkezdődött ennek a településnek a leépülése, amikor nemesek és a jobbágyok elmenekülnek. A török feljegyzésekben 1557-ben csupán 13 lakost találtak itt. Gyula eleste után török kézre jutott és hamarosan teljesen elnéptelenedett.
A török vereség után Zentánál, a régi település helyére 36 szerb pásztor érkezett. 1753-ban Csókát, mint szerb települést jegyezték fel és 192 háztartása volt. 1768-ban Magyarország déli részének látogatásának alkalmával II. József császár Kikindáról Csókára jött, majd meglátogatta a zentai csata színhelyét. 1773-ban megalapították a szerb iskolát és felépítették a pravoszláv templomot.
1779-ben Csókát Torontál vármegyéhez csatolták. Csókát 1782-ben Marczibányi Lőrinc vásárolta meg és magyarokat telepített a faluba.
1785-ben megalakult a római katolikus káplánság, majd 1808-ban plébániai rangra emelték.
A római katolikus templomot a Marczibányi család bőkezű segítségével építették fel 1803-1809-ig. Marczibányi Lőrinc ellátta a templomot sok drága templomi képpel melyeket II. József uralkodása idején bezárt kolostorokból vásárolt össze. Sajnos e képek nagyrésze 1849-ben tönkrement.
1830-ban, 1836-ban és 1849-ben kolera pusztított és 141 személy vesztette életét. Csóka utolsó nemese Marczibányi Lőrinc volt, aki megkezdte a kastély építését, azonban, mivel öngyilkosságot követett el, a munka nem fejeződött be. Majd Sváb Károly tulajdona lett, aki befejezte a kastély építését. E nagybirtok utolsó tulajdonosai Léderer Károly és Artúr voltak, akik egyben a katolikus templom patrónusai is lettek.
A falu határában az egykori Lőrincfalva helyén a középkorban Terján falu feküdt, mely a Csanád nemzetség birtoka volt. A XV. században már nincs adatunk e helységről. Puszta maradt s ettől kezdve Csóka sorsában osztozott Lőrincfalva-puszta, mely 1854-ben települt újra és nevét Marczibányi Lőrincről kapta. A falu 1954-ig létezett, sajnos ezután tragikus dolog történt a falut feloszlatták és elárverezték. Az egykori terjáni lakosokat Csókára telepítették át. Ma Terján helyét csak a tamető és a harangláb jelzi. A haranglábról a harangot a templomba menekítették, így most onnan szólítja a híveket és emlékeztet a szomorú múltra.
A templom tornyában 4 harang lakik, a jelenlegi vasharangok előtt két hasonló méretű harangja volt a templomnak, de ezek a harangok is az első világháború áldozatai lettek.
1926-ban a hívek adakozásából öntötték újra a nagyharangot. A Szent Erzsébet harangot Léderer Erzsébet adományozta a templomnak. 1937-ben öntöttek egy harmadik harangot is Szent Lőrinc tiszteletére Kvirin Lebiš harangöntőnél Zágrábban. A negyedik harangot Terjánról hozták be a templom tornyába 1953-ban . A két kisebb harang disszonáns egymással, mivel majdnem ugyanazon a hangon szólalnak meg. Az utolsó felújításkor új harangszék került a toronyba, sajnos a Novotny által öntött harang belever a harangszékbe. A két nagyobb harang alig hallatszódik ki a toronyból mivel olyan kis lengésszögben lengenek. A klt kisebb harang húzóműve rosszul lett beállítva ez miatt nagyon rángat és a fék sem üzemel tökéletesen.
A harangokat Kocsis Szürke Zsolt újította fel Bimm Bamm csoporttól származó villamosítással.
Szentháromság nagyharang
Hangja: E'
Súlya: 2000 kg
Alsó átmérője: 150 cm
Schilling & Lattermann, 1926-ban Németországban
Felirata: COMMUNITAS CSOCAENSIS ROM. CAHT. 1926
DEDICATA SANCTISSIMAE TRINITATI !
DUM SONO TE MONEO: VITAE ET MORTI MEMENTO
Szent Erzsébet középharang:
Hangja: G'
Súlya: 1200 kg
Alsó átmérője: 124 cm
Schilling & Lattermann, 1926-ban Németországban
Felirata: VOX MEA VOX VITAE VOCO VOS AUDITE
SANCTA ELISABETHA ORA PRO NOBIS ET PRO FUNDATRICE
ELISABETHA LEDERER PATRONA TEMPLI CSOCAENSIS 1926
Szent Lőrinc kisharang:
Hangja: G''
Súlya: 80 kg
Alsó átmérője: 51 cm
Kvirin Lebiš 1937-ben Zágrábban
Felirata: SALIO KVIRIN LEBIŠ ZAGREB GOD. 1937
SZ. LŐRINC DICSÉRJÜK AZ URAT
Szent Kereszt lélekharang:
Hangja: G''
Súlya: 64 kg
Alsó átmérője: 51 cm
Novotny Antal Temesvárott 1902
Felirata: ÖNTÖTTE NOVOTNY ANTAL TEMESVÁROTT 1902. 1854 SZ.
Köszönet Ft. Koncz Tibor atyának az engedélyért, Czini Tibornak a szervezésért.
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео mp4
-
Информация по загрузке: