KORMORÁN - MAGYAR BALLADA

Volt ő,
de mégsem írják -
milliók keresték
rejtett sírját.
Volt ő,
legendák tudják :
fáklyák kísérték
utolsó útját.

Ember volt,
emberként érzett,
akart és tett -
ez lett a végzet.
Kedvese volt
seregnyi népnek,
kik nem jutottak
közel a fényhez.

Választ adott
titkolt kérdésre,
elhallgatott szavak
általa éltek.
Remény volt :
Lehet mégis !
Miénk a Föld,
miénk az Ég is.

Úgy mondták :
Ő régimódi,
nem jó az Isten,
akit szólít.
Dobálták sárral -
másoknak adták,
a teremtést,
kutyákra hagyták.

Kergették
sápadt világba -
lett kényes királyok,
felkent katonája.
A sok viadalnak
egy lett ára :
szíve lett
végtelen árva.

Oly korban élt,
mikor a hőstett,
más lett már,
mint amiket ő tett.
Nevették,
azt mondták - Őrült !
Lassan fontak
köréje gyűrűt.

Hagyták veszni
csatatéren -
páncélja alatt
vérző sebével,
De feszítették
a rostélyt róla -
hallgassák még,
egy utolsó szóra.

Éjszaka volt,
mikor elmentek,
a hűek, a tagadók,
s az áruló szentek.
Felállt mégis -
kettőt lépett
egy angyal szállt
vérző sebére.

Szólt az angyal -
csak egy az élet !
Nem teheti, hogy elmegy -
élhetne végre !
Mert jól tette dolgát,
amíg tehette,
kincs lesz egyszer minden,
s legenda körülötte :
Ő lesz az új monda,
az embert kiáltó -
ő lesz a példa -
embert megváltó.
Ő lesz ki az embert,
becsületből hitte.
ő lesz egy szegény sors
szenvedő szülötte.

Ő lesz a könnycsepp
anyja szemében -
ő lesz kit büszke apja,
halálig nem ért meg.
Ő lesz az áldozat
egy gyűrött régi képen -
Hol egy táblát lehet látni :
Bosszút állunk érted !

/ Ő lesz a jövő,
ő lesz emlékünk
ő lesz a mag,
mit aratáskor remélünk.
Benne él apánk tovább,
ki megbocsát, nem vádol.
Velünk élő legenda,
egy üzenet
a múltból. /