Motoros és autós bunkók zajterrorja Budapesten

A várost nap mint nap üvöltő kipufogóval terrorizáló mini-kaszt egészen sajátos magyar jelenség. A motorral vagy autóval közlekedők 1%-át sem éri el a számuk, de úgy viselkednek, mintha a város a számukra épült volna. Egy törpe, de hangos kisebbség, amely azt hiszi, hogy a hangerő hatalom, a zaj szabadság, és ha elég erősen ordít a kipufogó, akkor a többség a kussolás és az elvándorlás között választhat.

És ez az a pont, ahol olyan kellemetlenül ismerős a logika:
a fasizmus mindig ott kezdődik, ahol egy kis csoport rájön, hogy a többiek csendesek és gyávák – és ezt félreérti, beleegyezésnek veszi.
Hogy ha elég hangosan csörömpölsz, bőgsz, hörögsz, akkor senki nem kérdez vissza. Aki meg mégis, arra rá lehet sütni, hogy “túltolja”, “túlérzékeny”, vagy “miért nem költözik el, ha nem tetszik”.

A zajt mindennapi terrornak használni kicsiben olyan, mint a politikai erőfitogtatás nagyban:
– a többséget megfosztja a köznyugalmától,
– megszokássá próbálja tenni a normális élet ellehetetlenítését,
– és végső soron azt üzeni: „én vagyok az erősebb, tehát úgy lesz, ahogy én akarom.”

A fasizmus egyik alapja a térfoglalás – ezek pedig hanggal foglalják a teret. Mert kell az uralomérzet. Kell, hogy mindenki tudja, ők itt jártak. Kell a láthatatlan pecsét: “ez az én utcám, az én városom, az én decibelemmel”. Régen a majmok az ürülékkel jelölték meg a területüket, ma zajjal teszik.

A város nem harctér, és nem egy motoros Reichstag. A közterület nem az a hely, ahol pár tucat ember hanggal uralkodhat százezrek felett. Ez a mentalitás nem “szabadság”, hanem kicsiben ugyanaz, amit nagyban már láttunk:
a civilizáció lassú, zajjal kísért eróziója. A várost üvöltő motorral és felhangosított kipufogóval terrorizáló törpe kisebbség olyan, mint egy mikroszkopikus fasizmusra tréningező szekta: kicsi, jelentéktelen, de mély meggyőződéssel hiszi, hogy a hangerő feljogosítja őket mindenre.

Ők a decibelek Duce-i. A kipufogó Führerei. Az önjelölt utcai diktátorok, akiknek a hangosítás a hatalmi jelvény – a kipufogó, amivel bejelentik:
„Mostantól én vagyok a törvény, mindenki más meg kussoljon.”

A fasizmusnak két pillére van:

1. A tér birtoklása.


2. A többség kussoltatása.



Ez a zajkisebbség pedig mindkettőt kíméletlenül gyakorolja. Nem kell hozzá fekete egyenruha, elég egy nyitott dob és egy elme, amely számára a “szabadság” egyenlő az “engem ne zavarjon senki, de én hadd zavarjak mindenkit” programmal.

A logika ugyanaz:
– Elfoglalni a közteret úgy, hogy más ne tudja élvezni.
– Erőt demonstrálni ott is, ahol semmi szükség rá.
– A szabályokat csak másokra érvényesnek tekinteni.

A fasisztoid mentalitás alapja, hogy egy kis csoport önkényesen birtokba veszi a központi idegrendszeredet – itt konkrétan a dobhártyádat –, majd úgy tesz, mintha ez lenne a természetes rend, a normalitás

Ez a törpe, zajongó kisebbség valójában nem a gázt húzza, hanem a város torkát szorongatja: egyfajta hangalapú kis-diktatúra, ahol a kipufogó az akaratuk meghosszabbítása.

És persze az egészre rákenik, miszerint ez tulajdonképpen “szabadság”.
Mintha a szabadság definíciója az lenne, hogy az egyik fél üvölt, az ürülèkét a város falaira keni, a gyáva többség meg lehajtott fejjel hallgat.

Ez nem közlekedés – ez az autoriter tempó ritmusos előjátéka.
Zajban előadott uralomvágy.
Egy apró, de végtelenül pofátlan kisebbség, amely hangból próbál hatalmat gyártani. A rendőrség érdektelen, a civilek meg gyávák. Magyarország 2025. #stopbunkómotorosok