Dr. Árkovits Amaryl előadása - Néprajzos Muzeológusok Országos Találkozója 2025

Érzékeny tárgyak, érzékeny történetek
Néprajzos Muzeológusok Országos Találkozója - 2025. okt. 8-10.

Dr. Árkovits Amaryl (pszichoterapeuta, családterapeuta, gyászterapeuta):
„Nem túlélő akarok lenni, hanem élő”. Transzgenerációs traumák
hatása a mindennapjainkra
--------------------------------------------------------------
Érzékeny tárgyak, érzékeny történetek

A múzeumi, s azon belül a néprajzi gyűjtemények tele vannak semlegesnek látszó, ám érzékeny tárgyakkal. Ezúttal nem az állományvédelem számára kihívást jelentő sérülékeny alapanyagokra, technikákra gondolunk, hanem azokra a szubjektív és társadalmi tartalmakra és kontextusokra, amelyek különös figyelmet, érzékenységet, affinitást követlenek a gyűjteményekben dolgozó muzeológusoktól.

Az elmúlt évtizedek muzeológiai paradigmaváltásának köszönhetően a vallási / hitéleti / rituális tárgyakhoz vagy az emberi maradványokhoz való múzeumi viszonyról egyre több szó esik a magyar múzeumi közegben is. Ám ez nem jelenti azt, hogy az egyes konkrét esetekben kézenfekvő megoldásokat találunk arra, hogyan (ne) gyűjtsük be, hogyan (ne) írjuk le, hogyan (ne) tároljuk és hogyan (ne) állítsuk ki ezeket a tárgyakat / képeket.

Sokszor övezi bizonytalanság a szerzeményezés körülményei miatt érzékennyé, radikálisabb megfogalmazásban egyenesen toxikussá vált tárgyakat, gyűjteményi egységeket. A múzeumok problémakezelése a tagadás, az elhallgatás, az eltorzítás (meghamisítás), a kibeszélés és a leválasztás (visszaszolgáltatás) skáláján mozog, keresi a soha nem egyszerű, ritkán fekete-fehér megoldást. De vajon nem ismerősek számunkra ezek a magatartásminták a modern traumaelméletekből?

A trauma, traumafeldolgozás elmélete és módszertana más szempontból is segítségünkre lehet a néprajzi gyűjtemények feldolgozásában. Egyéni és kollektív megpróbáltatások lenyomatai ritkán jelentkeznek jól felismerhető ún. életrajzi tárgyak formájában. A tartalom gyakran csak indirekt, rejtett módon van jelen. A tárgyéletrajzi módszer, a szubjektív muzeológia, a kvalitatív szociológia mellet a pszichológia elméletei és módszertana is segíthetnek megérteni az emlékezet természetét és összekötni a tárgyat az egyéni, a közösségi, a nemzeti emlékezettel. Vajon feladata és felelőssége-e a néprajzi muzeológiának, hogy az etnográfia elsődleges kutatási területének számító szociokulturális közegek sorsfordító eseményeire, történelmi, jellemzően többgenerációs traumáira (is) nyitottan gyarapítsa és gondozza a gyűjteményeket?

A veszteség, a trauma nemcsak életrajzi tény, múzeumi eszközökkel (pl. kiállításban) is ábrázolható sorsesemény, hanem lehetőség, erőforrás is. „Az ember érezheti magát tehetetlennek, kiszolgáltatottnak, szabadságtere beszűkülhet, de ha mindez körülötte másokkal is megtörténik, ha közös sorsról van szó, akkor nem sebződik meg gyógyíthatatlanul a lélek […] Mert ha nem szégyen áldozatnak lenni, akkor lehet róla beszélni. A seb behegedhet, ha a varrat nem is tűnik el” (Heller Ágnes: A trauma. Bp 2006).

Az érzékeny, traumatikus, toxikus események, helyzetek dokumentálása és közösségi feldolgozása tehát esély is lehet a muzeológia számára. Az elfojtott problémák, elhallgatott események kibeszélése, az egyéni sérelmek és traumák közösségivé tétele végső soron a helyi közösségek, a társadalom sebeinek gyógyítása irányába hatnak.

A továbbképzés célja, hogy az etnográfia számára korántsem ismeretlen élettörténeti módszer lehetőségeit meghívott előadóink segítségével a szociológia, a történettudomány, a kulturális antropológia és a pszichológia elméleti és módszertana segítségével tovább tágítsuk. Szeretnénk kitérni a téma személyiségi jogi, adatvédelmi kontextusára is. De mindenekelőtt tanulni szeretnénk egymástól: vagyis az országos és vidéki néprajzi gyűjteményekben dolgozó szakemberek egyedi tapasztalataiból, sikereiből, kudarcaiból.