Ikarus-GVM trolik Szegeden | 223, 245 | 2024.03.21.
Автор: BeseVideos
Загружено: 2024-03-29
Просмотров: 3283
Szegeden 2023-ban járműhiány lépett fel az SZKT-nál. A Škoda 15 Tr trolibuszok kora és műszaki állapota miatt párat kisebb felújításra kivettek a forgalomból. Ehhez hasonlóan kettő Ikarus-Skoda trolit is felújítás miatt nélkülözniük kellett. Bár az érkező új SOR trolibuszok megoldást jelenthetnek a problémára, de az első ilyen troli csak 2024. márciusában érkezett meg. Ideiglenes megoldásként a Szegedi Közlekedési Társaság 2023. szeptemberében megállapodott a BKV Zrt.-vel , hogy a Budapesten már leállított GVM trolibuszokból bérel párat. Egészen pontosan 4+2 trolit, pályaszám szerint a 223, 224, 226, 245, illetve tartaléknak /donornak a 215 és 268-as Ikarus-GVM 280.94 trolibuszokat. Az első GVM-ek november elején érkeztek a városba, de az első utasforgalmi napjuk csak december 10-én jött el. A trolik a szegedi 9-es és 19-es vonalakon közlekedtek. Kiadásukról sok pletyka szólt (pl. csak hétvégente fognak dolgozni), de állandó rendszert nem lehetett felfedezni. A trolibusz vezetők egy része nem szeretett dolgozni az Ikarusokkal, hiszen nagyobb fizikai munkát jelentett ezeket a gépeket vezetni, illetve műszakilag sem annyira értettek hozzá. A járművek műszaki állapotához hozzá tartozik, hogy ezek a trolik Budapesten sokat álltak, mielőtt Szegedre kerültek.
2024.03.21-én utaztam Szegedre megnézni ezeket a trolikat. Ezen a napon kivételesen biztos volt, hogy fogok GVM-mel találkozni. Szerencsére kettő is dolgozott, amire ezelőtt még nem volt példa. A 9-es vonalon a 245-ös, a 19-es vonalon pedig a 223-as. A 223-as troli sajnos a nap felénél megadta magát és Makkosház végállomásról már csak a szerelők segítségével tudott elindulni. A 245-ös troli szerencsére egész nap közlekedett, így a felhős-napos időnek köszönhetően pár helyen napos képek is készültek (innen is köszönet még egyszer, a troli vezetőjének, minden segítségért).
Egészen reggeltől estig készültek felvételek. A videóban a felvételeket a vonalat követve tettem sorba, illetve a videó végén az utazás is meg lett örökítve.
Videó tartalma:
Indulás a Bakay Nándor utcából (0:00)
Londoni körút / Bakay Nándor utca (0:26)
Mars tér / Attila utca (0:49)
Glattfelder tér (01:37)
Felső Tisza-part / Etelka sor (02:15)
Keresztöltés utca (03:11)
Lugas utca (03:46)
Lugas utca végállomás (04:14)
245 Utastér bemutatás (05:06)
Műszerfal (05:40)
Lugas utca (05:59)
Keresztöltés utca (06:30)
Etelka sor / Erdő utca (06:43)
Felső Tisza-part (07:47)
Dózsa utca (08:03)
Széchenyi tér (08:49)
Hont Ferenc utca (09:20)
Makkosház trolibusz és busz végállomás (09:39)
Lugas utca végállomás (11:03)
Utazás 245-tel elől (12:30)
Utazás 245-tel hátul (13:13)
Ajtó zárás (14:08)
Bakay Nándor utca (14:20)
Széchenyi tér (14:50)
Instagram oldalam:
/ bese.photos
Facebook oldal:
/ besevideosphotos
❗ A teljes videó a saját tulajdonomban áll, felhasználása engedélyköteles ❗
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео mp4
-
Информация по загрузке: