Gyűrűbe zárt

A gyűrű kicsit megkopott már,
de a fény még mindig bennragadt,
mint egy el nem engedett pillanat,
amit az idő sem tudott elfelejteni.
A kör tökéletes — nincs eleje,
nincs vége, csak mozdulatlan körforgás,
benne mindaz, amit nem mondtunk,
és mindaz, amit kimondtunk túl későn.

Gyűrűbe zárt emlékek —
apró rezdülések a múlt ujján,
mosolyok, amik elcsúsztak a csendbe,
és érintések, amiket a levegő még őriz.
Nem drága fém tartja össze,
hanem valami láthatatlan hit,
hogy ami egyszer igaz volt,
nem tud teljesen elmúlni.

A gyűrű hideg reggeleken más fényt visel,
néha súlyos, mint egy kimondatlan szó,
néha könnyű, mint egy elfeledett csók,
de mindig ugyanott marad.
Ha megfordítod, más történetet mutat,
mert minden oldalán van egy emlék,
amit csak te ismersz,
és amit senki más nem érthet.

Gyűrűbe zárt emlékek —
egy eskü, ami már nem kér bizonyítékot,
csak némán emlékeztet rá,
hogy volt idő, amikor a kezedben volt a világ.
Azóta más ujjak, más életek,
de a gyűrű mindig ugyanoda tér vissza,
mint a szív, ami hiába felejt,
a kör mindig bezárul.

És mikor este a fény rásiklik,
mintha újra hallanád a hangját,
ahogy nevet, vagy csak mond valamit,
amit akkor nem értettél, de most igen.
Nem bánat ez, inkább béke,
egy kis szelet idő, amit magaddal viszel,
mert a múltat nem eldobni kell,
hanem elférni vele a jövőben.

Gyűrűbe zárt emlékek —
nem arany, nem ezüst, csak történet,
amit két ember írt ugyanarra a körre,
míg az idő a szélére véste a nevüket.
És ha egyszer majd minden elcsendesül,
ha a kezed már pihenni akar,
a gyűrű akkor is ott marad rajta,
mint egy láthatatlan szó:
voltunk, szerettünk, éltünk.