Műhelybeszélgetés #26. Szaniszló Judit, Baranyák Csaba – A másik ember

Az augusztusi műhelybeszélgetésünk alkalmával Szaniszló Judit A másik ember c. könyvéről beszélgettünk, amelyről Baranyák Csaba írt recenziót a Szófára. A beszélgetést Tamás Zsuzsa moderálta.

Tartalom:
00:12 – Felvezetés
01:25 – Első mottó – Mesterházi Mónika verse és Szaniszló Judit irodalmi indulása Zetor Leilaként
03:48 – „A blogger” címke bénító hatása és az első kötet a Magvetőnél
08:20 – Merényi Ágnes cikke és a műfaji besorolás nehézségei
13:24 – Nők vagy férfiak olvassák többen Szaniszló Judit írásait, köteteit?
18:25 – Felolvasás a Beenged című kötetből
22:26 – Második mottó: Takács Zsuzsa verse – felvezető a Leli élete című kötethez: a másikhoz fordulás
27:30 – Töredékekből egységes történet a Leli élete
33:02 – Közeledés A másik ember című kötet felé: az identitáskérdések és az ezekkel való játék
40:16 – Autofikció vagy sem? Az élet és az írás viszonyrendszere
45:31 – Felolvasás a Leli élete című regényből
47:24 – Harmadik mottó – Ferenc pápa a másik ember szentségéről: az Ige ajándék, a másik ember ajándék
50:54 – Hogyan lett A másik ember a kötet címe?
53:49 – A polgári foglalkozás és az írás kapcsolata: az Utcáról Lakásba Egyesületnél végzett munkáról és az írásra gyakorolt hatásáról
57:10 – A másik emberben szereplő szövegek tárca-hátteréről
58:52 – Van-e novellafüzérre vagy regényre emlékeztető íve a kötet szövegeinek?
01:01:46 – Zárómottó – Derek Walcott verse

Szaniszló Judit bloggerként kezdett el írni, eddig három kötete jelent meg és a beszélgetés során nemcsak a szóban forgó, hanem a két másik könyvéről is szó esett.

Az előző két kötetére is jellemző volt a rövid három-négyezer karakteres szöveg egységek sorozata, amely nem illeszkedik sem a novella sem a regény kategóriájába sem. Valamint a szerző sajátosan hasznája a posztmodern szövegjátékot és az irodalmi hagyományok megidézését, ennek mentén felmerült az a probléma, hogy a posztmodern irodalmi iskola mennyire tud a stílus berobbanása után évtizedekkel újdonságokkal szolgálni.

Prózájának egyik meghatározó sajátossága az életképekben kibontakozó elbeszélésmód. Ennek kapcsán felvetődött a kérdés, hogy a szerző törekedhet az önmagától való elvonatkoztatásra, elbeszélése végső soron mégis úgy szerveződik, hogy saját személye kerül a középpontba.

Köszönjük mégegyszer mindekinek, hogy eljött és várunk Titeket a következő beszélgetésre is!

Támogass minket:   / szofa  

#szófa #irodalom #vita #kritika