Kimentem éjjel futárkodni, hogy el tudjak aludni

➥ https://ipon.hu/ A "befekszem" kosárkóddal tudsz támogatni minden vásárlásnál.
A város, mint egy kihalt labirintus, csak a távoli neonfények pislákolnak a hideg, ködös éjszakában. Az utcák mély csendje a saját gondolataimat visszhangozza, minden lépés egy ritmus, egy monoton dallam a kietlenség közepén. Mintha egy másik világba csöppentem volna, ahol nincs múlt és nincs jövő, csak a pillanat, a saját légzésem, a hűvös levegő, ami a tüdőmbe mar. A lámpák fénye torz árnyékokat vet a macskaköves utcákra, mintha valami ismeretlen entitás figyelne a sarkokból.

Ez az éjszaka nem a békéről szól. Ez az éjszaka a mozgásról, az úton levésről, a belső nyugtalanságról. Egy láthatatlan feszültség, ami nem hagy nyugodni. Egy érzés, ami nem hagyja, hogy visszaforduljak. Nem keresek semmit, de mintha valami mégis hajtana előre. A csend nem üresség, hanem sűrű szövet, amit át kell vágni. A köd körülölel, mintha egy párhuzamos dimenzióba léptem volna, ahol csak én vagyok és a végtelen utak.

Valahol egy távoli épületből halk zene szól, de túl messze van ahhoz, hogy igazán elérjen. Az ablakok sötétek, az emberek álmaik mélyén járnak, én pedig egyedül mozgok ebben a néma, mégis beszédes világban. Minden apró hang felerősödik – a cipőm kopogása, a kabátom suhogása, a lélegzetem párája, ahogy egy pillanatra megállok, hogy lenézzek egy kihalt sikátorba. Egy pillanatnyi habozás, aztán tovább. Mert tovább kell. A nyugalom, amit keresek, valahol ott van az éjszaka mélyén, talán a következő kanyar után, talán a város határán túl.