Lisieuxi Teréz & Bellière abbé

Lisieuxi Szent Teréz &
Maurice-Marie-Louis Bellière abbé


Bayeux és Lisieux egyházmegye szeminaristája „Fehér Atya" volt (1874-1907).

Maurice-Marie-Louis Bellière Caenban született 1874. június 10-én. Születése után nyolc nappal elveszíti édesanyját. Langrune-sur-Mer-ben neveli föl nagynénje, Adéle Barthélémy asszony varrónő. Igazi apja, Alphonse kelmefestő, csak akkor jelentkezik, amikor tizenegy éves, de ismét el is hagyja (1897 augusztusában elhunyt, egy hónappal Teréz előtt). Nagybátyja, akit apjának hitt, az Északi-tengeren halt meg 1876. június 13-án mint tengerész-halász. Innen a kettős név, amelyet Maurice viselt.
Ezek a csapások megzavarták a gyermeket. Amikor azt írja Teréz nővérnek, hogy apja meghalt, ez csak félig igaz. Lélektanilag azonban megfelel a valóságnak. Az érzelmi sérülés mély volt, és egész életében viselte következményeit. Megfigyelhetjük érzékenységét, lelkesedését, hivatására vonatkozó bizonytalankodását. Az ifjú Maurice 1885. június 7-én lesz elsőáldozó, és két nappal később bérmálkozik. A villiers-le-sec-i kis szeminárium után a sommervieu-i szemináriumba lép be, Bayeux mellett (1894. október 1-jén). Érdeklődik a missziós hivatás iránt. 1895. november 12-én katonai szolgálatba vonul. 1896 októberében megkezdi a második tanulmányi évet a sommervieu-i szemináriumban. 1897 szeptember 29-én (nővére, Teréz másnap hal meg) Marseille-ben hajóra száll a „Fehér Atyák noviciátusa felé (1897-1898, Maison-Carrée, majd Karthágóban).
1901. június 29-én szentelik pappá. Még ezen év folyamán, vakációban, meglátogatja a Lisieux-i Kármelt. Kimegy a városi temetőbe Teréz sírjához. Az Egy lélek története ekkor már megjelent lengyelül, angolul, és nővéréről, mint hatalmas csodatevőről beszélnek.
1901. október 4-én Nyaszaföldre indul (ma Malawi), Chiwamba-ba, majd innen Likuniba. Ott marad 1905. október 22-ig. Tanító, katekéta, építő (...) apostoli útjai a bozótba vezetik, különféle veszélyek fenyegetik: elsősorban a gyönge étkezés és a járványok. Beosztásában eléggé ridegnek mutatkozik, „katonásan vezeti a missziót, melyen rendtársai megütköznek.
Bellière atya öt hónapon át Nguludiban vezeti a missziós állomást (1904. február 7-től június 24-ig). Missziója csődbe jut: azért nevezték ki őt, mert jól beszélt angolul. Rendtársai azonban úgy vélik, hogy túl gyakran látogatja az angol hatóságokat. Nincs otthon, amikor P. Louveau, Mua elöljárója látogatóban van, és Mgr. Dupont megjegyzi, hogy Maurice négy hetet töltött az angoloknál anélkül, hogy Muában meglátogatta volna hithirdető testvéreit. Elöljárói szemrehányást tesznek neki. Bellière atya azonban - akinek egészsége komolyan megromlott - Európába indul anélkül, hogy engedélyt kért volna, sőt helyettese, Larue atya érkezését sem várja meg. 1905. december 26-án érkezik Marseille-be. Beidézik a „Fehér Atyák székhelyére, hogy magyarázatot adjon. Visszatér a Maison-Carrée-ba, ahol ráébresztik tette súlyosságára: nem zárják ki a Fehér Atyák Társaságából, de minden felelős beosztás nélkül küldik vissza missziójába.
1906. január 4-én mégis visszatér Franciaországba, és hat hónapot tölt Marseille-ben. Lázrohamai megakadályozzák, hogy visszautazzon Afrikába. 1906. augusztus 10-én a „Fehér Atyák belgiumi szanatóriumába, Autreppe-be küldik, ahol csak tizenöt napot marad. A kórházi elbocsátó anyakönyvben augusztus 24-én 53. sorszám alatt szerepel Maurice Bellière ezzel a megjegyzéssel: „Beteg. Megőrült.
1907 január 15-én meghal nevelőanyja. Ő volt utolsó támasza. Szemináriumi barátja, André Adam atya (1878-1958) Caenban a Bon Sauveur (Jó Üdvözítő) kórházban helyezi el (ahol Louis Martin, Teréz édesapja három évet töltött). Maurice itt halt meg július 14-én, harminchárom éves korában. 18-án temették el Langrune-ben a templomot övező temetőben, a Barthélemy család kriptájában.