Sivatagi rózsa - A szív és a lélek útja - Rock Zene 2025

A „Sivatagi rózsa” egy dal az állhatatosságról, a belső utazásról és arról, hogyan fakad élet ott is, ahol csak por és csend maradt.
Egy kicsiny hajtás, egy marék anyaföld, és egy lélek, amely nem adja fel. A dűnék alatt növő rózsabokor a kitartás szimbóluma: nem kér semmit, csak halad előre, tüskék között álmodva, csendből fakadva.📌 Ha megérintett a dal, írd meg kommentben, mit jelent számodra a „sivatagi rózsa”. 🔔 Iratkozz fel a csatornára, hogy ne maradj le a következő zenei utazásról!    / @adriennantal   Hallgasd meg az Adrienn Rock csatornán a Szabadságom kerítései c. dalt is:    • Szabadságom kerítései - Rock zene 2025   #Sivatagirózsa #magyardal

Szöveg: Antal Adrienn 2009.08.30.
Zene: AI Vocal

Sivatagi rózsa

Kicsiny hajtás lapult a tarisznyámban
és a közösből pár marék anyaföld,
hurcoltam a lelkek sivatagában,
szemben homokviharral, zúgó árral.

Néha már azt sem tudtam merre jártam,
ültetni mentem, másra nem vágytam.
Nem bántam, ha tüskéje szúrta vállam,
ha porban háltam, mert nem bírt a lábam.

Rózsabokor nőtt a dűnék alatt
nem kértem semmit, csak mentem tovább,
Tüskék közt álmodtam szirmaidat
a csendből fakadt, amit senki se lát.

És én csak mentem, mentem, mentem,
És én csak mentem, mentem, mentem.

Kicserzett számból sosem tört fel jaj szó,
ha városba érve nem nyílt meg ajtó.
Láttam, ugyanoda visszataláltam,
ezredszer is futóhomokra hágtam.

Nem vártam, hogy más ültesse helyettem,
csak mentem és közben észre sem vettem,
hátizsákomban virágom befakadt,
így lett rózsabokor a dűnék alatt.

Rózsabokor nőtt a dűnék alatt,
nem kértem semmit,csak mentem tovább,
Tüskék közt álmodtam szirmaidat,
a csendből fakadt, amit senki se lát.


Én csak mentem, mentem, mentem, tovább,
Leráztam magamról a sivatag porát.

Nem kellett szó, se taps, se csoda,
a porból nőtt ki a válasz maga,
Lelkek sivatagában rózsámat hordoztam,
minden homokszemen utamat tapostam.

Rózsabokor nőtt a dűnék alatt,
nem kértem semmit, csak mentem tovább,
Tüskék közt álmodtam szirmaidat,
a csendből fakadt, amit senki se lát.


És én csak mentem, mentem, mentem, tovább,
Leráztam magamról a sivatag porát.