A sztriptíztáncosnő hitre jutása
Автор: Gábor Toldi
Загружено: 2011-04-24
Просмотров: 7999
arra vette rá a férfiakat hogy azt higgyék az övék vagyok, hitegette őket hogy hadd próbálkozzanak, sok pénzt költöttek rá, sztriptíztáncos volt, a magánéletet nem tudta irányítani, élettársát kell eltartania és annak gyerekei, szülei elváltak kiskorában, hozzászokott a fájdalomhoz, két nő és egy fiú is molesztálta, egy férfi zaklatta, volt barátja rendszeresen megerőszakolja, öngyilkossági gondolatok, megkeményítette magát, bármikor kész volt verekedni, szégyellte magát, a tettei elszigetelték, egy keresztény barátnő, gyülekezetben, az ítélkezéstől tartottam, a lány feltétel nélkül elfogadta, mellette nem éreztem magam bűnösnek, az életéből láttam hogy a gyülekezet is jó lehet, olyat láttam az életében ami az enyémben nem volt meg, a gyülekezetben úgy éreztem otthol vagyok, ebből értettem meg hogy Jézus Krisztusban nincs kárhoztatás, bizonyságtételt hallgattam, megmaradni Őbenne, Jézushoz fogom kötni az életem és Őérte fogok élni, mindegy hogy ezért mit kell feladnom, szeretetet kerestem, Istennek nem kell bizonyítanom és nem kell meggyőznöm hogy szeressen mint ahogy azt eddig próbáltam az emberek felé, Ő úgy szeret ahogy vagyok, szakít élettársával, otthagyja a sztritízt is, úgy éreztem hogy meztelen vagyok, hogyan szállhatnék ki, kifizetetlen számlák, Én gondoskodni fogok rólad, egyetemet végez, találkozik későbbi férjével, ha értem megtette akkor másokért is meg tudja tenni, Ő megbocsátott nekem, tényleg elég az Ő kegyelme, meg voltam kötözve a meg nem bocsátás miatt, elérem a hasonló nőket hogy elmondjam van remény és Jézus végtelenül szereti őket is
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео mp4
-
Информация по загрузке: