Középkori szerzetesek 17 - Insula Pilup Sanctae Helenae

Kezdetben a remeték leginkább erdőkben, hegyvidéken, barlangokban, források közelében telepedtek le, formális alapítás nélkül, hogy alkalmassá váljanak arra, hogy Istennel találkozzanak és gondviselő szeretetében éljenek.
A településektől elzártan, távol, de mégis elérhető távolságban telepedtek meg. Elvonulva a világ szeme elől, kezdetben a maguk és társaik lelki üdvének munkálásán fáradoztak. Gyakran társultak, hogy segítsék egymást és együtt imádkozzanak. Szentnek tartott életük miatt sok hívő és vezető ember fordult hozzájuk tanácsért.
Azon nem kell csodálkoznunk, hogy maguk után alig hagytak emléket. Nem emeltek jelentős épületeket, nem írtak könyveket. Ima, virrasztás, istentisztelet, elmélkedés, böjt és testi munka töltötte ki életüket. Halálukkal hamarosan nyomuk veszett. Volt, ahol egy nevesebb vagy szentéletű remete köré gyülekeztek a többiek.
Ezzel nagyobb lendületet adtak a remete-szerzetesi mozgalom kialakulásának. A XIII. század elején Magyarországon a remeteélet számos követőre talált, és megélénkült a remete életforma.
A mi történetünk is ebben az időszakban kezdődik. Sal comes 1221-ben említi St. Helenae szerzeteseit, ekkor már álló remeteséggel számolhatunk. Végrendelete szerint St. Helenae szerzetesei 2 szőlőadományt kaptak. A helyszín Taliándörögd határában egy forrás mellett van, ahol egy kis szigeten alakították ki a remeteséget. A forrásból rekesztéssel kialakított kis tavon levő szigeten kialakított lakóhelyüket egy földhídon lehetett megközelíteni. A közelében, 2 km-es távolságban volt ekkor 4 kis falu. Dabos, Ráskó, Alsó és Felső Dörögd.
Özsébről 1246-ban hallunk. Ekkor esztergomi kanonok volt, és úgy döntött, hogy remeteségbe vonul a Pilis hegyeibe. Itt látomása volt, amelyben szélvihar támadt, mint pünkösdkor, de a fák nem mozdultak, lángnyelveket látott szerteszét, melyek egyetlen nagy lánggá egyesültek. Megfejtette e látomást, és rájött, hogy össze kell gyűjtenie a szétszórt remetéket, és épített Kesztölc falu közelében a Szent Kereszt tiszteletére egy monostor templomot. A rend védőszentjévé Remete Szent Pált választotta. Özséb azután sorra járta az országban a nagyobb remetetelepeket. A Szent Jakab-hegyi remeték szabálya alapján egyesítette a két monostort, és társai őt választották meg első tartományfőnökké. Ezután Rómába ment, hogy a szerzetalapításhoz a Szentszék jóváhagyását és megerősítését megszerezze. Sikerül megnyernie Aquinói Szent Tamás pártfogását IV. Orbán pápánál. Az jóváhagyja a rendet, de nem engedi meg, hogy átvegyék Szent Ágoston rendi szabályait.
A pápa Pál veszprémi püspököt bízta meg a remeteségek vizitációjával, ám Pál püspök csekélynek ítélte a remeték vagyonát, és a pápától nyert felhatalmazás alapján elrendelte, hogy csak a már meglévő remeteségekben élhettek az általa meghozott szabályok alapján.
Ekkor, 1263-ban kerül szóba Insula Pilup Sanctae Helenae. Eszerint a remeteség egy szigeten állott. Pál veszprémi püspök elsőként említi ezt a monostort. Özséb nem élhette meg a Pálos rend tényleges alapítását, 1270. január 20-án súlyos betegség következtében halt meg Pilisszentkereszten. Halálos ágyán a szabályok pontos megtartására, testvéri szeretetre és jó példaadásra buzdította testvéreit. Jézus és Mária nevével ajkán lehelte ki lelkét.
A St. Helenae, és a többi remeteség ekkor még nem tekinthető Pálos szerzetesrendnek, hiszen V. Kelemen pápa követe, Gentilis bíboros 1308. december 13-án engedélyezte, hogy Hippói Szent Ágoston regulája szerint szervezzék meg az életüket. Ebben az időben még keresztúri barátoknak nevezték őket, és habitusuk szürke volt.
1322-ben vették fel nevüket, és a rendet Thébai Szent Pálról nevezték el (Ordo Sancti Pauli Primi Ermitae). 1324-ben Dobus és Zoch határjárásában említik St. Helenae templomát. A Pálos rend az Anjouk alatt virágzásnak indult, és ekkor kapták a hófehér öltözetüket is, megkülönböztetésül a kóborló remetéktől. A St. Helenae remeteség történetében is fontos változás következett be. Elkezdték bővíteni a templomokat és monostorokat. A St. Helenae remeteség és temploma nem volt alkalmas bővítésre, és a szerzetesek növekedő számát sem volt képes eltartani ilyen kis területen. 1330-1331-ben lebontották a Felsődörögdi Árpád-kori templomot, és 1339-ig részben a köveiből felépítették a Dörögdi Szent András templomot. A végső sorsát ez pecsételhette meg a St. Helenae remeteségnek is. Bővítés híján részben a köveit is felhasználhatták a Szent András templom építéséhez.
Leleteink is azt igazolják, hogy a továbbiakban nem volt lakója a remeteségnek, és a remeteség templomát sem használták. Az 1700-as években a Szent Ilona forrás tóvá duzzasztott maradékát még Remete tónak nevezik, és az 1800-as években még térkép jelzi a St. Helenae templom romját.
Ezt követően a templom még meglévő maradványait benőtte az erdő, később a sűrű bozót, és ezzel a területe rejtve maradt a kíváncsi szemek elől.
2023-ban történt érkezésünkig.

Fémkeresés web: http://femkereses.mcbubu.hu/