2025. év Vas Vármegyei Prima: Zsebe Ferenc (magyar sport)
Автор: hpluszmédia
Загружено: 2025-11-02
Просмотров: 20
Zsebe Ferenc – a helyieknek csak „Baba” - a körmendi kosárlabda élő legendája, többszörös bajnok és kupagyőztes, 102-szeres válogatott. 1977-ben kezdett sportolni Némethné Kovács Kamilla kezei alatt. Két év múlva a Körmendi Dózsa MTE igazolt játékosa lett. 17 évesen bekerült az ifjúsági válogatott keretbe, de sosem lépett pályára a csapatban. A Körmend színeiben először 1983-ban játszott tétmeccset, a Baja ellen 31 másodpercnyi lehetőséget kapott. Folyamatosan lépdelt felfelé a ranglétrán: ’86-ban már kulcsjátékosnak számított, ekkor Észak-Koreában a felnőtt válogatott tagjaként magára ölthette a címeres mezt.
1987. április 12. mérföldkő az MTE életében, hiszen első vidéki csapatként ekkor szerezték meg a bajnoki címet. A Rába-parti város teljes extázisban ünnepelt. Zsebe Ferencnek kulcsszerepe volt a sikerben.
Három évvel később legyőzték a kupában a Honvéd együttesét, majd ezt követően még ötször nyerték el a trófeát, játékosként tehát hatszoros kupagyőztesnek mondhatja magát. ’90-ben és 91-ben az év kosárlabdázójának választották. 1996-ban megszerezte második bajnoki címét, szintén a Honvéd ellen.
Aktív pályafutását 20 szezon után, 2002-ben fejezte be. Edzői oklevelet szerzett a Testnevelési Főiskolán, és 2003-ban már vezetőedzőként ünnepelhetett bajnoki címet a piros-feketékkel.
2005-ben beválasztották az elmúlt 50 év 25 legjobb férfi játékosa közé.
2009-től kilenc éven át az Egis Körmend ügyvezetője volt, ez idő alatt sikerült még egyszer elhódítani a kupát.
Zsebe Ferenc háromszoros bajnok, hétszeres kupagyőztes. Pályafutása során 516 bajnoki mérkőzésen lépett pályára és 6285 pontot dobott, meccsenkénti átlaga 12,2.
Hosszabb szünet után idén nyáron a legenda hazatért: az Egis Körmend NB I-es csapatát működtető Basketball Körmend Sport Kft. ügyvezetője lett, éppen a 60. születésnapján. Örömmel vállalta a megbízást, hiszen közel áll a szívéhez a feladat. Célja új lendületet adni a patinás klubnak.
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео mp4
-
Информация по загрузке: