Akusztik – Neonhal - (Akusztik – M2 Petőfi TV)
Автор: M2 Petőfi TV
Загружено: 2025-11-30
Просмотров: 350
A Neonhal 2013-ban Nagy Tamás Imre szólóprojektjeként indult és kezdetben csak a neten jelentette meg sorra megjelenő nagylemezeit és EP-it. Kilenc éve élő, koncertező formáció szerveződött az alapító köré, aki idén ősszel úgy döntött, szélnek ereszti a zenekart. A Neonhal zenéjét az évek során nevezték Christ N' Roll-nak és szakrális folknak egyaránt. Ezen az estén az akusztikus, folkos jellegű szerzemények dominálnak majd. Egyszál gitáron csendülnek fel egészen korai és frissebb számok, némelyik egészen kitekert formában.
Ahogy ők látták:
A Neonhal kilenc évnyi zenekari lét után új korszakba lépett, az alapító Nagy Tamás Imre egyedül viszi tovább a nevet. Olyan dalok egyetlen gitáron való előadása, melyek teljes zenekarra íródtak, egészen új dimenziókat nyit és sokkal koncentráltabb színpadi jelenlétet követel. Az Akusztik ilyen szempontból igazi "mélyvíz" volt Tomi számára. Bízik abban, hogy ez a lecsupaszított, "mellébeszélés" nélküli előadás minden esendősége ellenére nem csak neki, hanem a hallgatóknak és nézőknek is örömet okoz.
Neonhal az Akusztikban november 28-án, pénteken 23:30-tól az M2 Petőfi TV-ben, november 29-én, szombaton 23:00-tól pedig a Petőfi Rádióban.
Kövess minket:
Facebook: / m2petofitv
Instagram: / petofilive
Petőfi Live: http://www.petofilive.hu/
Élő stream: http://www.mediaklikk.hu/m2-elo/
Доступные форматы для скачивания:
Скачать видео mp4
-
Информация по загрузке: