A KISMÁRTONI VÁRKASTÉLY (ma Eisenstadt, Ausztria) - Varjú Elemér: Magyar Várak (1932.) Hangoskönyv"

A többi rész megtekinhető:    • Varjú Elemér: Magyar Várak "Képes - hangos...  
FEKSZIK A HAJDANI SOPRON VÁRMEGYÉBEN
MA: Eisenstadt AUSZTRIA
Kismárton (mert ez az igazi, magyar neve) régi határvárosa volt
Magyarországnak az Ausztria felé eső végeken. Alapítója Gát és Keled, a régi krónikások által németnek mondott, de valószínűleg magyar eredetű
nemzetsége. Nevét bizonyosan attól a Márton ispántól vette, aki 1140 körül
családja temetkezőhelyéül a híres csatári monostort alapította. Első lakói nem lehettek németek, mert a város Eisenstadt neve csak a XIV. században bukkan fel, abban az időben, amikor Kismárton (vagy, ahogy a XIII-XIV, században néha nevezik: Szabó-Márton) városias képet kezd ölteni. Már ekkor a Gut-Keledek kiadták a kezükből s a városka a Kanizsaiaké. Ezek 1371-ben kaptak királyi engedelmet rá, hogy megerősíthessék. Be is kerítették fallal és a város egyik sarkában várat építtettek maguknak. Ahogy egy XVI. századi képről látható, a vár négyszögre épült, a kor szokása szerint sarkain tornyokkal, amelyek közül három négyszögletes, egy pedig kerek volt. 1373-ban már készen állott, mert ekkor várnagyáról is említés történik.
A XV. század első harmadában a Kanizsaiak elvesztették Kismártont s az, a
nyugati szélek sok más szép várával, Albrecht osztrák herceg kezébe jutott, aki hamarosan eladta bátyjának, III. Frigyesnek. Ez is sietett a kétes jogcímű szerzeményen túladni. Amikor Mátyás a bitorolt széleket visszaszerezte, már a német lovagrend nagymesterétől kellett a várat kiváltania, hogy Corvin Jánosnak adhassa. Alig húnyta be szemét a nagy király, ismét az osztrák ház tette rá kezét Kismártonra s az uralkodók hol egy, hol más hívüknek adogatták zálogba. A XVI. század végén II. Miksa visszaváltotta s Ernő főherceget telepítette bele, aki, állítólag az alsó-ausztria kamara költségén, megnagyobbíttatta s berendezte.
1622-ben II. Rudolf gróf Esterházy Miklósnak adta zálogba Fraknó várával
együtt 400.000 forint, akkoriban hallatlanul nagy summáért. Esterházy Miklós fiai 1648-ban 62.000 forint ráfizetéssel végleges adományt kaptak rá. Ugyanakkor kieszközölték, hogy az 1649-i országgyűlés közigazgatásilag is visszacsatolta két várukat Magyarországhoz.
Az 1657-ben Vezekénynél hősi halált halt Esterházy László halálával
Kismárton testvérére, Pálra, a későbbi herceg- és nádorra szállott, aki egy
kiváló olasz mester, Carlo Martino Carlone tervei alapján a régi vár helyére s
részben az alapok felhasználásával, új várkastélyt építtetett az akkor virágkorát élő barokk stílusban.
Az építész nagy körültekintéssel dolgozott. A régi vár falait a lehetőségig
megkímélte s felhasználta. A négy szárnyat kivülről egy-egy szobasorral
toldotta meg, tehát megkettőzte az eredeti szélességet. Nem bántotta a
négyszögletű saroktornyokat sem, a földszint magasságáig, hanem ezeket is körülépítette, úgy hogy a máig álló toronyszerű kiugrásokban belső mag
gyanánt a régi tornyok bentfoglaltatnak. Ily módon imponáló tömegű, de
terjedelmes jelentékeny magassága dacára zömöknek mondható, hatalmas épület keletkezett, amely külsőleg semmit sem árult el a helyén állott késő középkori jellegű várból. A gyönyörű rezidenciát szabályos vízárok vette körül, nem annyira védelmi célból, mint sokkal inkább azért, hogy a várkastély ebből a keretből még hatásosabban s festőiebben emelkedjék ki.
Az egész kastély kétemeletes, de az első és második emeletsor közé ott, ahol a termek nem nyúlnak fel magasságban a második emeletig, egy alacsony közemelet van beiktatva. A főhomlokzaton a közemelet ablakai helyére fülkéket alkalmazott a tervező s azokba a magyar királyok másfélszeres életnagyságú terrakotta mellszobrait helyezte. A belső elrendezés méltó volt a külsőhöz; pompás kápolna, hatalmas dísztermek, szobák hosszú sorai tették a kismártoni várkastélyt valódi fejedelmi székházzá. Érthető, hogy a kapzsi Lipótnak is szemetszúrt; minden módon rá akarta venni a nádort, cserélje el vele más birtokért Kismártont, hogy így megkaparinthassa a kastélyt, amely az ő laxemburgi lakóhelyét úgy terjedelemre, mint pompára messze felülmúlta.
Szerencsére ez a szándék megtört a nádor erélyén és pompás rezidenciájához való ragaszkodása.
A fejedelmi épület egykori külseje erősen megváltozott napjainkig, A négy
torony eredeti kettős hagymafedelét egyszerű lapos tetőzettel cserélték ki; a tetőkre manzard-ablakokat alkalmaztak, a főhomlokzat elé oszlopokon nyugvó erkélyt húztak s betömték a vízárkot, amely egykor szorosan körülvette a várkastély falait.
A várkastélyon a későbbi tulajdonosok nem sok szerencsével építettek. Mária Terézia korában különösen a belső díszítés foglalkoztatta a hercegeket. A XVIII. század végén készültek el a főhomlokzattal szemben a pompás istállók és kocsiszínek. A XIX. század elején Miklós herceg a hátsó homlokzatot empíre-stílusban alakíttatta át, megtoldta egy óriási oszlopcsarnokkal s a főhomlokzaton a már említett erkéllyel.