A Nevető Ember (epic metal verzió)

A Nevető Ember - epic metal verzió

Eredeti változat:
   • A Nevető Ember  

Dalszöveg:

Élő arca a mosolygó haragnak
Engem pont ilyenre faragtak
Nemezise hazug emberi maszkoknak
Egy gyűlölettel teli, gonosz világnak

Lángoló szívem, mint a kés pengéje
Sebeket vág a végtelen sötétségbe
Ne higgyél a látszatnak, a mosolyom mögött
A fájdalom dalol, mi nevető arcot öltött

Mint elárvult, magányos rögöket
Szórom szét kisírt könnyeimet
De kérlek ne sajnálj, nem én választottam
E zord utat magányban és keserű bánatban
Bátornak lenni sokszor nem egyszerű
A nehezebb út sosem lesz népszerű
De egy dologra mindenki bízvást mérget vehet
Mindig én leszek az, aki utoljára nevet!

Örök fájdalom van arcomra égetve
Perzsel a kín, mégis eltűröm, nevetve!
Akár a hamu, szállok a könnyű széllel
Árnyékból lépek ki, leszámolok minden bűnnel

Aki voltam, s most már mindig leszek
Amikor üldöznek, s akkor is, ha átölelnek
Jöhetnek bűnösök, próféták és szentek
Nem változom, én még holtomban is nevetek!

Mint elárvult, magányos rögöket
Szórom szét kisírt könnyeimet
De kérlek ne sajnálj, nem én választottam
E zord utat magányban és keserű bánatban
Bátornak lenni sokszor nem egyszerű
A nehezebb út sosem lesz népszerű
De egy dologra mindenki bízvást mérget vehet
Mindig én leszek az, aki utoljára nevet!

Én leszek a tüske a piszkos körmöd alatt
A nyughatatlan kavics a fényűző cipődben
És mikor majd végre meglátod mosolyom,
Én leszek a fullánk véráztatta szívedben!

Mint elárvult, magányos rögöket
Szórom szét kisírt könnyeimet
De kérlek ne sajnálj, nem én választottam
E zord utat magányban és keserű bánatban
Bátornak lenni sokszor nem egyszerű
A nehezebb út sosem lesz népszerű
De egy dologra mindenki bízvást mérget vehet
Mindig én leszek az, aki utoljára nevet!