Szeget szeggel

Egy gondolat bánt engemet
Nem is gondolat — inkább a szívem éget
Mert aki egyszer szeretett, az sebezhet
És aki mélyre hullt, az nehezen felejt

Nem akartam újra hinni, nem akartam bízni
De a fájdalom túl nagy volt ahhoz, hogy örökké csendben bízzam
Meg kellett tanulnom elengedni azt, aki nem csak engem akart
És kinyitni a lelkem valakinek, aki értékeli majd a hibáimat is talán

Nem bosszút kerestem, hanem gyógyulást
Nem új sebet, hanem valakit, aki feloldja a múlt fájdalmát
Mert a szív nem felejt, de megtanul tovább élni
És néha egy új kéz kell ahhoz, hogy ne féljünk még szeretni

Néha szeg kell a szöget kiverni
Így tanultam meg túlélni
Nem eljátszani valakit a múlt helyett
Hanem hagyni, hogy valaki érthesse meg a lelket

Te jöttél, mikor nem kerestem senkit
És nem kérdeztél semmit, mégis megértettél mindent bennem
Lassan bontottad ki azt, amit féltettem, mint egy rejtett sebet
És nem akartál fájni — csak gyógyítani engedtem meg

Nem ígérted, hogy örökké, nem akartál tökéletes lenni
Csak őszintén maradni, és az nekem többet ért bárminél, amit valaha kaptam eddig
Már nem nézek vissza ugyanúgy, mint régen
Mert nincs okom félni, ha kezedben nem esek szét teljesen

Mit rontott szívem, szívem jóváteszi
Ez most igaz lett, mert nem a fájdalom győzött végül bennem
Hanem az, hogy valakiért újra lüktetni mertem
És nem azért, hogy feledjek — hanem hogy éljek szebben

Nem szeretem már azt, aki elengedett
De nem gyűlölöm, mert nélküle nem lennék ennyire ember
A múlt nem ellenség — csak könyv, amit becsuktam
És te vagy az új fejezet, nem pótlék, hanem jutalom

Nem azért kellettél, mert fájt
Hanem mert megmutattad, hogy fájdalom után is jár még valaki, aki vigyáz
És nem azért lettél fontos, mert előtte csalódtam
Hanem mert most először nem félek kimondani hangosan

Ha minden összedőlne körülöttem, te maradsz
Már nem félek attól, hogy valaki meglátja a hibákat
Mert végre tudom, hogy aki szeret, nem ítél
Hanem átölel és megtart, amikor az ember szétesik fél

Nem kell felejtenünk, hogy gyógyuljunk
A seb egy emlék, amitől okosabbak és mélyebbek vagyunk
A szerelem nem veszteség lett, hanem tanítóm
És te vagy a bizonyíték arra, hogy a szív néha jól dönt, ha kockáztatni hajlamos

Mit rontott szívem, szívem jóváteszi
Már nem félek elhinni
Mert amíg képesek vagyunk adni
Addig megéri az élet mindent túlélni

Ha maradsz, én is maradok
Nem szorítalak — melléd állok
Nem ígérem, hogy könnyű lesz, de igaz lesz
És az igaz szerelem sosem fél — csak szeret